A lélek ereje a gyógyításban

Talán sokakban él a szorongató kérdés: miért pont énvelem történt ez? Az onkológiai kutatások látszólag válaszolnak: örökletesség, hormonhatások, rákkeltő anyagok. De ezek a válaszok egyáltalán nem kielégítőek és főként nem megnyugtatóak. . Nem kielégítőek, mert ezek a tényezők rengeteg más nőnél is fennállnak, és mégsem alakul ki náluk mellrák. És nem megnyugtatóak, mert végzetszerűnek tűnnek. És ha nem tudjuk, miért pont mi, akkor nem tudjuk, hogyan lesz ezután.

Bár az onkológia nem nagyon vesz róla tudomást, az utóbbi évtizedekben a tumoros megbetegedések kialakulásának és lefolyásának pszichés és szociális tényezőit vizsgáló kutatások kutatások hatalmas mennyiségű ismeretanyagot halmoztak fel, mely a gyógyításban is jól használható volna. Az eredmények érdekes dolgokra világítottak rá.

Az egyik legmeglepőbb felismerés az, hogy bizonyos személyiségvonások szoros összefüggést mutatnak az immunrendszer működésével, ill. a stresszre adott immunválasz jellegével. A kutatások során kikristályosodott a rákra hajlamos (cancer prone, vagy C típusú) személyiség fogalma. Eysenck és Grossarth-Maticek professzorok ma már klasszikusnak számító vizsgálatukban ennek alapján megdöbbentő pontossággal tudták megjósolni, hogy kik fognak rákban megbetegedni ill., meghalni. Jugoszláviában véletlenszerűen kiválasztottak kb. 1400 személyt, kérdőívvel megállapították, ki közülük a C típusú, majd tíz éven át követték sorsukat. A C típusúak közül a 10. év végére 46.2% halt meg rákban, míg a nem C típusúak közül mindössze 8%!

De milyen is a C típusú személy?

Legfőbb jellemzői az érzelmek, különösen a negatív emóciók (harag, szorongás) és az agresszió elfojtása, a konfliktusok kerülése, a szeretett személy(ek) szolgálata, a nekik való alárendelődés, a fokozott megfelelni vágyás. Mindez talán meglepő, hiszen e tulajdonságok kultúránk fontos értékeit is képviselik. Fontos megjegyezni azonban, hogy e tulajdonságok túlhajtott formában azt jelentik, hogy az egyén lemond önmaga szükségletei érvényesítéséről, s ez az, ami hosszútávon az egészséget károsítja.

Eysenck és Grossarth-Maticek vizsgálatukban a legsúlyosabb veszélyeztető tényezőnek a túlzott racionalizmust és emócióellenességet találták. Ennek magyarázatát abban látjuk, hogy a negatív érzelmi állapotok – mint szorongás, félelem – stresszhormonokat szabadítanak fel szervezetünkben, melyek kifejezetten gátolják az immunrendszer működését. A negatív érzelmek elfojtása azt eredményezi, hogy az illető személy nem érez, pl. szorongást, ezért nem lép ki a szorongást keltő helyzetből, nem motivált arra, hogy megoldja azt, és így tartósan magas lesz a stresszhormon szintje. Egy vizsgálatban, pl. meglepő módon azon mellrákos nőknek volt a legrosszabb az immunrendszerük működése, akik a legkevesebb szorongásról számoltak be, ugyanakkor ők mutatták a szorongás legerősebb testi tüneteit. Több, a mellrákos nők körében végzett vizsgálat jutott arra a következtetésre, hogy az „elfojtók”-nál a tumor gyorsabban fejlődik, ill. nagyobb a kockázata a betegség kiújulásának. Más vizsgálatok szoros kapcsolatot találtak a mellrák és a kialakulása előtt átélt traumatikus események közt. Azonban Eysenck és Grossarth-Maticek is rámutatott arra, hogy nem önmagában a tragikus életesemény, hanem annak feldolgozatlansága az, ami veszélyeztető tényező a rákos megbetegedés szempontjából.

De vajon az érzelmek „kiélése”, a trauma feldolgozása véd a megbetegedésekkel szemben? Egy vizsgálatban egyetemi hallgatókat arra kértek, írják le életük egy tragikus eseményét. Akik „sikeresen” oldották meg a feladatot, azoknak kimutathatóan javult az immunrendszerük működése. Rákos betegek körében végzett vizsgálatok is megerősítik azt, hogy a „küzdőszellem”, az önérvényesítő magatartás és a kiélt harag rendkívüli módon serkenti az immunrendszer aktivitását és javítja a rákos beteg állapotát. Ennek egyik oka a lecsökkent stresszhormon szint. A másik fontos tényező, hogy a „küzdőszellem” az agyban olyan anyagok magas szintjét hozza létre, amelyek serkentik az immunrendszer rákos sejtekkel elbánó sejtjeinek termelődését és aktivitását.

Jogos a gondolat; ha ennyire függ immunrendszerünk aktivitása személyiségünk működésétől, akkor talán valamiféle személyiségfejlesztéssel segíteni lehetne a már beteg emberek gyógyulását, vagy éppen megelőzni a betegség kialakulását.

Ezt gondolta Eysenck és Grossarth-Maticek is. Vizsgálatuk indulásakor a C típusú személyek közül kiválasztottak 50 férfit és 50 nőt, s őket egy 30 órás, a C típusra jellemző személyiségjegyek megváltoztatására irányuló pszichoterápiában részesítették. A terápiában részesültek közül 10 év alatt mindössze 4% halt meg rákban, míg a nem kezelt C típusúak közül 46%!

Történtek kísérletek súlyos rákban szenvedők pszichoterápiás kezelésére is. Pl. David Spiegel professzor a Stanford egyetemen fájdalom és stresszcsökkentő céllal egy éven át hipnoterápiában részesített áttétes mellrákban szenvedő nőket. Tíz év múlva értékelve a terápia hatását, megállapítható volt, hogy a csoport tagjai átlagosan kétszer annyi ideig éltek még, mint a hipnoterápiás kezelést nem kapott nők csoportja.

Ezek az eredmények nagy vihart kavartak. Világossá vált, hogy pszichés változásokkal a rákos megbetegedés, ill. annak kiújulása megelőzhető, vagy a már menthetetlennek ítélt betegek élete évekkel meghosszabbítható.

Ez azt jelenti, sorsunk többé nem a vak végzet játékszere, módunkban áll változtatni rajta.

Dr. Szendi Gábor
pszichológus

a bejegyzés az Amoenalife magazinban (Ars Hilaris Kft)  megjelent írás szerkesztett változata