Kreativitásunk felfedezése

Bárcsak olyanok lennénk, mint a gyerekek, akik bármiből képesek alkotni, legyen az homok, festék, anyu pólója  – ami csak kezükbe akad.Egy gyereknek nem az eredmény a lényeg, hanem az érzés, a tapintás, az alkotás. Mi felnőttek csak akkor engedjük meg magunknak a kreativitás luxusát, ha eredményt várunk tőle, és úgy gondoljuk, hogy ez a szabadság csak a művészek előjoga. Pedig ha belegondolunk,  a kreativitás a mindennapi élet szerves része: a főzésben, tálalásában, a lakás rendezésében, embertársaink és környezettel való kapcsolatunkban, bárhol megélhetjük.

Gyakran valamilyen megrázkódtatásra van szükség ahhoz, hogy félretegyük a beidegződéseket, és megnyissuk az utat saját kreativitásunk előtt. A mellműtéten átesett nőkkel folytatott beszélgetések sora bizonyítja, hogy a mellrák diagnózisa sok asszonynál az élet addigi normáit hatályon kívül helyezte. A betegség legyőzésével a nőknél egy új öntudat alakul ki, amely kulcsot ad az életük átgondolásához, kreatív utak kereséséhez.

Nem kell ahhoz művésznek lenni, hogy a művészi érzékünket kifejezésre juttassuk bármiben, amihez hozzányúlunk.

Ezernyiből csak néhány példa

Erőt meríteni az érzelmekből

Kiírni önmagunkból élményeinket, érzéseinket sokat segíthet a gyógyulásban, az utak keresésében. K. először csak magának, a naplójának írta le szabadon engedett gondolatait, amit utána sorstársaival is megosztott, majd a biztatásukra egy blogot kezdett vezetni.

Mindenkit arra bátorít, hogy a legkézenfekvőbb lelki tisztítást, az írást használja fel a gyógyulásához, és higgyen saját magában: „Intuíciónkba vetett hitünk lehetővé teszi, hogy környezetünket saját valójában szemléljük. Azok a dolgok, amelyek a mindennapok kapkodásában eltűnnek, egy csapásra egészen új jelentőséget nyernek, és szemünk előtt bontakoztatják ki benső szépségüket, amikor papírra vetjük a sorokat.”

Zene – együttlét – inspiráció

„A zenében fantasztikus erő rejlik, amely összeköt, felszabadít, csökkenti a fájdalmat és hozzájárul testi és lelki stabilitásunkhoz”.

S. a műtét előtt amatőr zenekarban hegedült, de ahogy mondja: „az elgyötört karom miatt nem ment tovább”. Nem adta fel azonban, barátnőjével a helyi zeneiskolában berendeztek egy termet ritmushangszerekkel, ahol a zongorán előjátszott melódiához mindenki csatlakozhat. „Akik nem zenélnek, sokszor körtánccal kísérnek bennünket, ez csodálatos hangulatot teremt!”

Érzékek tánca

„ Négy évvel ezelőtti műtétemet követően két dolog segített gyógyulni és az életet újra felfedezni: a családom és a tánc” – mondja Anna. Azóta a tánc, amelyet az „öröm, az érzékek és a nőiesség táncaként” ír le személyiségének részévé vált. Három másik asszonnyal együtt táncstúdiót nyitott, és többek között hastáncot tanít. „Mindenki kiélheti alkotókedvét a mozgásban, a zenében, a kosztümök kiszabásában és abban, hogy ennek során teljes egészében nő tud lenni”.

Táncuk maga az élet!

“Az Újjászületés Rehabilitációs Táncklub alapítói elsősorban emlődaganatos betegek voltunk… de meggyógyultunk, győztünk!” – meséli Legéndi Veronika Klubvezető. “Mindannyian átestünk azon, amit az ember az ellenségének sem kívánna. A rák nem válogat. Ma én, holnap te, legközelebb bárki erre a sorsra juthat. A rák nem kérdezi meg, akarod-e, felkészültél-e. Csak jön, mint derült égből a villámcsapás!”
“Személyes tragédiánk hozott össze bennünket az ország, mi több, a világ legkülönbözőbb pontjairól. A találkozások teremtenek lehetőséget számunkra, hogy egymás fizikai erejét összegyűjtve, szellemi tudását hozzáadva létrehozzunk, alkossunk valamit. Valamit, ami mindannyiunk javát szolgálja.”

“Komolyan gondoljuk, hogy a betegség a „lélek nyelve”. Ha pedig a test jelzi a betegség létrejöttét, nem elég meggyógyulnunk, hanem utána meg kell tudnunk őrizni egészségünket is. Ezért közösen kitalálva kerestünk egy olyan elfoglaltságot, ami lelkünket és fizikai erőnlétünket is karban tartja. Mi a táncot hívtuk segítségül.”

“Daganatos betegségen átesett és még a betegséggel küzdő hölgyek – kortól és testalkattól függetlenül – hetente összejövünk. Táncolunk, meteorozunk, botot forgatunk, jól érezzük magunkat. A foglalkozások nem csak a táncról szólnak. Mi itt a klubban „egyformák” vagyunk, ugyanazon estünk át, ugyanazt éltük meg. Mindent meg tudunk beszélni, és számíthatunk egymásra. Az újonnan érkezőknek nem szükséges táncos múlt. Itt nem táncverseny folyik, itt nem hirdetünk eredményeket. Mi mindannyian győztesek vagyunk, mert a betegséget győztük, győzzük le!”

“A magunk lehetőségein belül szívesen segítünk hozzánk hasonló sorsú, zsákutcában toporgó embertársainknak.  Nem szégyenkezünk, hanem tudatni szeretnénk a világgal, hogy igenis van kiút, meg lehet gyógyulni! Sok türelemmel küzdeni kell, ahogy tettük, tesszük mi is: meggyógyulni, tünetmentessé válni! Nem szabad feladni; ott van a család, a barátok, és ők számítanak ránk. Mindent túl lehet élni – a kemoterápiát, a sugárkezelést. Célunk ezek után nem is lehet más, mint megőrizni testi-lelki egészségünket és megerősödve, segítő kezet nyújtsunk azoknak, akik egyedül, magányosan próbálkoznak túlélni a betegségüket.”

“Minden sorstársat szeretettel várunk, a budapesti, illetve a debreceni Újjászületés Rehabilitációs Táncklubban.”

Bővebb információ és elérhetőség a honlapjukon.

A víz az élet ősforrása

„Betegségem előtt semmit sem tettem önmagamért, a betegség ébresztett fel” emlékezik vissza I. Megismerte és megtanulta a mellműtéten átesett nők számára tervezett vízi gimnasztikát. „Ilyen intenzív és szép dolgot korábban sosem éltem meg” – vallja. „A vízben sokkal szabadabban lehet mozogni, megérzed, mit jelenthet a súlytalanság, még akkor is, ha a gyakorlatok néha kissé megerőltetők” fűzi hozzá nevetve.

Találékonyság

„A műtét után kezdődött az úgynevezett babakorszakom. Régi szövetdarabokból, gombokból, és amit még találtam kedves kis babákat varrtam. Ez rengeteget segített, hogy eltereljem a figyelmemet a betegségről.” Vali később a selyemfestésben talált új utakat magának „azáltal, hogy minden teljesítménykényszer nélkül tudtam alkotni, energiát gyűjtöttem mindkét gyermekem és új hivatásom, a tanítás számára.”

Ezek a példák azt mutatják, hogy az első lépés a bátorság, hogy merjünk valami mást, olyat csinálni, amihez kedvünk van. Ami számít nem a tökéletesség, hanem az a tény, hogy az embernek egyedül, vagy másokkal együtt öröme telik benne, és gazdagabbá válik az élete. Úgy, mint a gyermekeknél, akik önfeledten festenek, barkácsolnak, vagy játszanak egymással.