A női kisugárzás belülről fakad

A mellműtéten átesettek gyakori mondatai ezek: „Nem érzem magam nőnek, mióta megműtöttek.” „Csüggedt vagyok és fáradt, sokszor érzem úgy, hogy inkább feladom.”

A drasztikus műtéti beavatkozás általában az em­be­ri pszi­chén is otthagy­ja a nyo­mát. Mi­nél lát­ha­tóbb he­lyen van a vál­to­zás, an­nál erő­sebb lel­ki, ér­zel­mi re­ak­ci­ók kap­cso­lód­hat­nak hoz­zá. Azért fo­gal­ma­zok fel­té­te­les mód­ban, mert nem tör­vény­sze­rű­en je­len­nek meg ezek az ér­zé­sek, ál­la­po­tok. Meg­je­le­né­sük függ az élet­kor­tól, a sze­mély ön­ma­gá­hoz, tes­té­hez vagy sa­ját nő­i­es­sé­gé­hez va­ló vi­szo­nyá­tól, a há­zas­társ, kör­nye­zet re­ak­ci­ó­i­tól stb… Ta­lán ez utób­bit emel­ném ki rész­le­te­seb­ben.

Egy pá­ci­en­sem me­sél­te, ami­kor az el­ső em­lő el­tá­vo­lí­tá­sa után a fér­je ér­te ment a kór­ház­ba, leg­na­gyobb meg­le­pe­té­sé­re nem ha­za, ha­nem egy szál­lo­dá­ba men­tek. Mint­egy „át­ál­lás­ként”, mi­e­lőtt vissza­tér­tek vol­na ott­ho­nuk­ba a gye­re­kek­hez, ket­tes­ben töl­töt­tek né­hány na­pot. Át­be­szél­ték, ho­gyan él­ték át az el­múlt idő­sza­kot, meg­osz­tot­ták fé­lel­me­i­ket és be­szél­tek ar­ról, ki­nek mit je­lent az, ami a fe­le­ség­gel tör­tént.

Pá­ci­en­sem tör­té­ne­té­ben fér­je oly gyön­gé­den és sze­re­lem­mel for­dult fe­lé, hogy so­ha, egy pil­la­nat­ra sem kér­dő­je­le­ző­dött meg ben­ne nő­i­sé­gé­nek tö­ké­le­tes­sé­ge.

Tu­dom, hogy az ese­tek több­sé­gé­ben ez nem így tör­té­nik és a be­teg­ség­gel va­ló meg­küz­dés­ben nem min­den­ki mel­lett áll ott fér­je, csa­lád­tag­jai, ba­rá­tai. Vagy ha ott is áll, nem min­dig si­ke­rül meg­be­szél­ni a sú­lyos prob­lé­má­kat. Né­ha ne­héz utat ta­lál­ni egy­más­hoz, ne­héz ki­mon­da­ni a nyug­ta­la­ní­tó gon­do­la­to­kat, ér­zé­se­ket.

„Va­jon kel­lek-e így is”,
„Mi­kor lesz ele­ge ab­ból, hogy annyi baj van ve­lem”,
„Med­dig bír­ja, hogy most ne­ki kell gon­dos­kod­nia rólam…”

Más ese­tek­ben sze­ret­nék meg­óv­ni egy­mást a ne­héz ér­zel­mi ter­hek­től, s in­kább nem be­szél­nek mind­ar­ról, ami nyug­ta­la­nít, ha­nem ma­gá­nyo­san ci­pe­lik fáj­dal­mu­kat, fé­lel­me­i­ket, ag­go­dal­ma­i­kat.

Ezek­ben a ne­héz idő­szak­ok­ban – ha úgy ér­zi, egye­dül van a prob­lé­má­i­val –, ér­de­mes szak­em­ber­hez for­dul­ni, aki se­gít a vesz­tes­é­gek ér­zel­mi kö­vet­kez­mé­nye­i­nek fel­dol­go­zá­sá­ban, a meg­vál­to­zott test­sé­ma el­fo­ga­dá­sá­ban a há­zas­tár­sak kö­zöt­ti kom­mu­ni­ká­ció el­in­dí­tá­sá­ban. Sze­ren­csé­re a mű­té­ti re­konst­ruk­ció egy­re több­ször je­lent meg­ol­dást, de ha a prob­lé­ma olyan jel­le­gű, ahol ez nem le­het­sé­ges, vagy ma­gunk dön­tünk más­kép­pen, ak­kor se hagy­juk, hogy a lel­künk­ben a sé­rü­lés hos­­szú idő­re be­köl­töz­zön.

Nő­nek len­ni fan­tasz­ti­kus, min­den velejárójával együtt. A nő­i­es­ség, a női ki­su­gár­zás be­lül­ről fa­kad. Ab­ból az ér­zé­keny, okos, el­fo­ga­dó, egy­szer­re gyen­géd és erő­tel­jes ma­ga­tar­tás­ból, ami a nő­ket jel­lem­zi.

­­Rohánszky Mag­da, a Ma­gyar Pszi­cho­-on­ko­ló­gi­ai Tár­sa­ság El­nö­ke, a Lász­ló Kór­ház pszi­cho­ló­gu­sa – a bejegyzés az Amoenalife magazinban (Ars Hilaris Kft)  megjelent írás szerkesztett változata